Mikka.

Nincsen semmi.

Nem is lesz soha semmi. Egyszerűen élünk, vegetálunk, képtelenek vagyunk a változásra. Hány civilizált ember van, aki élni tudna egy !valós! környezetben? Hány olyan civilizált ember van, aki meg tudna küzdeni a valós problémákkal? Hány olyan civilizált ember van, aki valójában meg tudná magát védeni? Hány olyan ember van, aki képes a cselekvésre, és nem csak nézi azt, ami körülötte történik? És miért van ilyen kevés?
Minden megy ugyan úgy, ahogy tegnap... Mindenki úgy viselkedik, ahogy tegnap. Mindenki megy a maga irányába, és csoda, ha összetalálkozunk. Valakinek célja van az életben, valakinek az a célja, hogy nincs célja. Mindenki különbnek érzi magát, mindenki azt hiszi átlátja a világot, amiben él. Pedig senkit nem ismerünk, és semmit nem értünk. Egyszerű túlélők vagyunk mi is, mint a többi élőlény. Azt mondjuk, ismerjük a másikat... De soha nem gondolunk bele, hogy csak egyetlenegy környezetben ismerjük. A munkájában, vagy a szórakozásában, vagy a vonatról, vagy akármi...
És mi van, ha itt a világ vége? A világ végén is ismerni fogjuk a másikat?